Nyílászáró Alapfogalmak
Energiatakarékos építési rendszerek forgalmazása
Nyílászáró Alapfogalmak
Ablakdeszka
Az ablak belső oldalán belül helyezkedik el, faanyagból, műanyagból, műkőből, márványból gyártott könyöklője.
Ablakok párásodása
A levegő bevezetését és elvezetését is magába foglaló, minden helységre kiterjedő szellőztetés hiányában a normális életvitel, valamit a vizes helységekben zajló közvetlen páratermelő tevékenység következtében a belső terekben termelődő páratartalom a nyílászárókon csapódhat le. A lecsapódás megjelenésének esélye nagyobb, ha az ablak mentén a levegő mozgását függöny, virágok stb. akadályozzák, vagy az építés során nem voltak tekintettel a technológiailag szükséges száradási időre.
Ez a jelenség az ablakok esetén a téli időszakban jelentősebb, mivel a helység levegője hidegebb felülettel (üvegfelület) érintkezik.
Alumíniumból készült küszöb
Nyílászáróknál olyan alsó részen található elem, amit bejárati-, erkély-, emelő-toló stb. ajtók esetében használnak. Ennek hőhídmentes változata is van a piacon, amely remekül szigetel a nyílászáró alsó szerkezeténél. Bejárati ajtók esetében a küszöb megközelítőleg két centiméter magasságú.
Alumínium vízvezető
Az időjárás hatásai ellen fejlesztették ki, leginkább csapó eső elleni védelem miatt. A nyílászáró alsó tokján található.
Bejárati ajtók mérete
Szabványosan 880×2080-as és 880×2380-as vagy 980×2080-as méretű, ezen kívül készülhet oldal- és felülvilágítóval is.
Beltéri harmonikaajtó
Ez a típusú beltéri ajtó nem biztosít hermetikus elzártságot a helységek között. Nagyobb felületű nyílásokhoz használják, egy- vagy kétszárnyas kialakítással. Fontos kiegészítője a vezetősín, amit a felső részen mindenképpen használni kell, az alsó sínvezetésre az ajtó kiváló működése érdekében lehet szükség. A sínrendszert süllyesztve is lehet alkalmazni.
Bejárati jellegű erkélyajtó
Olyan balkon ajtó ahol kinti- és benti oldalon is kilincs található, ezért könnyen nyitható mindkét oldalról. Az átmenő kilincses erkélyajtó is ugyanezt a típust képviseli, de alacsonyabb igénybevételnek felelnek meg ezen ajtótípusok.
Beltéri tolóajtó
Fontos, hogy ez a típus sem zárja el hermetikusan a helységeket egymástól, ugyanis megmarad körülbelül egy centiméter rés az ajtó szárnya és a fal között. Ez a rés érvényes az alsó- és felső szélekre is. Ez az ajtó típus nem igényel küszöböt, a sínszerkezete felső vezetésű. Leggyakrabban tárolók, gardróbok esetében jelent megoldást.
Nyíló-bukó erkélyajtó és ablak
Kettős nyitás funkcióval rendelkezik, oldalirányú nyithatósága mellett, felső bukó állásba is dönthető a szárny.
Belsőíves ablak és ajtó
Négyzet alakú alap tokot és szárnyat tartalmazó ajtó vagy ablak, amelynek a szárnyaiban található belső ív, ezek a típusok leginkább fa nyílászárók esetén gyakoriak.
Bukó erkélyajtó és ablak
Csak bukó funkcióval rendelkezik, amennyiben a magasság meghaladja a 900 mm-t, akkor mindkét oldalon helyeznek el kilincset
CE jelölés
Ezt a nyílászáró ajtókra, ablakokra tehető jelölést az Első Típusvizsgálati Jegyzőkönyv, Üzemi gyártás – ellenőrzési rendszer bevezetése és a megfelelőségi nyilatkozat után lehet megszerezni. A nyílászáró bármely látható pontján elhelyezhetőek.
Egyedi méret
A gyártás lehetővé teszi a milliméteres léptékű méret kialakítást, használata esetén nem a szabványnak megfelelő méretű nyílászáró készül.
Első típusvizsgálat
Ez az ablakok víz-, lég-, szélállóságát, a hőtartását, és a biztonsági feltételeit vizsgálja. Egy gyártó nem kezdheti meg munkáját egy ilyen minőség-ellenőrzés nélkül, ezt az úgynevezett Első Típusvizsgálati Jegyzőkönyv igazolja. Ezután a nyílászáró gyártásával foglalkozó szakembernek be kell vezetnie egy üzemi gyártás – ellenőrzési rendszert, ami garantálja a szabályoknak megfelelő eljárást, és produktumot.
Emelő-totó erkélyajtó
Ez a típust akkor célszerű alkalmazni, amikor viszonylag nagy méretű üvegfelülettel van dolgunk. A küszöb akár teljesen akadálymentes beszerelése is megoldható, süllyesztett hőhídmentes alumínium küszöbbel. Az ajtó kétrészes változata két elemet tartalmaz, egy teljesen statikus és egy mozdítható szárnyból áll, de lehetőség van kettő nyíló szárny alkalmazására.
Emelő-toló erkélyajtóra alkalmazott vasalat
Nagy felületeknél kell alkalmazni, amelyeknél hozzájárul az egyszerű ajtószárny mozgatáshoz. A legalkalmasabb két irányba mozgó szárnyak valamint több szárny egy irányba történő mozgatására.
Erkélyajtó, harmonika megoldással
Ennek a típusnak a nagy előnye, hogy a szárnyak nyitott állapotában teljes szélességében átjárható a tok széllesség, ezt úgy lehet elérni, hogy több szárnyból, általában háromtól hét darabig készítik.
Erkélyajtó, toló-bukó funkcióval
A szárny egy síkban van a tokkal és buktatható, valamint a kilincs mozgatás segítségével eltolható a fix ajtó részére.
Felületkezelés, festés minden fa nyílászáró natúr festetlenül vagy felület kezelve, azaz festéssel kerül forgalomba. A fa ajtók és ablakok felületén általában vízbázisú festéket alkalmaznak, mert így sokkal jobb védelmet tud nyújtani az időjárással szemben, mint az oldószer-alapú festékek. A festésnek két típusa van, a lazúros és a fedőfestés.
Fény- és napvédő üveg
Az ablak üveg felületére ilyenkor rákerül egy fényvisszaverő réteg.
Finombeállítás
A beépítés után elvégzett állítással garantálják a nyílászáró akadálymentes működését.
Fix ablakszerkezet
Nem nyitható az ablak, az ablaktokban csak üveg van, amihez nem csatlakozik szárny.
Lágy fém bevonattal rendelkező üveg
A mai ajtók és ablakok esetében – amit többrétegű üveg szerkezetből áll – beszélhetünk a lágy fém bevonatról, ami az átláthatóságot nem akadályozza, de a hő megtartásában komoly szerepet játszik. Ebben az esetben a lágy fém bevonat segítségével az üveg rosszabb hővezető és így jobb hőszigetelés érhető el.
Gyártási méret
A gyártási folyamatban használt tok külső méret nagyságot jelenti, rendszerint 1-1 cm-el kisebb oldalanként, mint a névleges méret.
Hangszigetelő üveg
Minden ablak rendelkezik némi hangszigeteléssel, de előnyös, ha a hőszigetelő üveg hangszigetelését tovább fokozzák, aszimmetrikus rétegfelépítésű üvegszerkezettel. Ez az érték akár 40 dB fölött is lehet prémium ablakok esetén.
Hidraulikus ajtózáró
A bejárati ajtók nyitás utáni önműködő zárását segíti elő, ezeket általában olajfékes nyitáshatárolóval érik el.
Higro szellőző
A penész legfőbb ellensége a páratartalomtól függő szellőzési rendszer, amelyet az ajtó felső elemébe építenek be.
Hőszigetelő üveg
Legalább kétrétegű üvegezés légmentes összeragasztása. A modern ablakok üvegezése argon nemesgázzal töltött, az ilyen technológiával rendelkező ablak kiváló szigetelő tulajdonságú, de gyakori a három és a négy rétegű üvegszerkezet is.
Íves alakú ablak és ajtó
A nyílászáró tok-szárny ívesre van gyártva. A külső tok íves alakú és a bele helyezett ajtó vagy ablakszárny is íves. Külső íves ajtó vagy ablakszerkezetnek is szokás nevezni.
Kilincs
Ajtók, ablakok ki-be nyitását végezzük vele, a nyílászáró vasalatához kapcsolódik. Anyagát tekintve a leggyakoribbak a rézből, alumíniumból készített darabok, de létezik műanyag anyagú is.
Napellenző
Ajtók (emelő-toló/harmonika erkély, terasz) elé szokás szerelni ezt az árnyékolót, ami segít árnyékban tartani a nyílászárók előtti teret, és a túlzott felmelegedést is akadályozza, és ízlés szerint szabadon nyitható, csukható.
Névleges méret
A tervezési folyamatban használt nagyságot jelenti, az építkezés közben az ajtó illetve ablaknyílásokat mindig tágabbra készítik, mint amekkora az elkészült nyílászáró lesz. Ezt jelöli a falnyílásméret is.
Nyílászárók beépítéséről
Az ablakok beépíthetők jelenlegi tokba, illetve tokcserés megoldással. Előbbi egyszerűbb, kisebb felfordulást jelentő művelet, de utóbbi a tartós, valódi megoldás nyílászáró-cserére.
Nyílászáró elhelyezési síkja
A fal vastagságához viszonyított elhelyezés, sok tényező játszik szerepet ebben, például a homlokzat kinézete vagy a redőny típusa és tervezett helyzete.
Nyílászárók karbantartása
A legfontosabb szabály, hogy a nyílászáró-beépítését követően a szakipari munkák (pl. vakolás, színezés, fugázás) során az ablakokat, ajtókat megóvjuk a szennyeződésektől, sérülésektől.
A nyílászárók tömítéseinek felületét évente egyszer glicerinnel kell áttörölni. A nyílászárók geometriájából eredően, az esetleges sérült gumitömítések házilag is cserélhetőek.
A nyílászárók olyan vasalatelemekkel készülnek, amelyek a használat során nagyfokú kezelési kényelmet, kifogástalan működést biztosítanak. A nyílászárók sarokpántjai állíthatóak.
A gondos gyártás és a szakszerű beépítés ellenére is szükség lehet a nyílászáró utólagos beszabályozásra, az úgynevezett finombeállításra.
A szerkezet dilatációs és az épület előre nem látható mozgásai vagy a sokévi használat miatt szükségessé válhat a vasalatelemek „után szabályozása”.
A sarokpántok, zárfogadók, zárszerkezetek évente egyszeri olajozást igényelnek, hogy hosszú élettartamukat megőrizzék.
Profilok
A nyílászárók műanyag felületeit védőfólia réteg fedi, amelyet a beépítéstől számított maximum 3 hónapon belül el kell távolítani, ellenkező esetben – az időjárási viszonyoktól függően – a védőfólia ragasztóanyaga esztétikailag károsíthatja a nyílászáró-profilok felületét.
Ragasztószalag alkalmazásakor kérjük a PVC felületbe diffundáló és maradandó színeződést okozó anyagok használatát.
A nyílászáró műanyag felületei karbantartást nem igényelnek, viszont tisztításukról gondoskodni kell. A nyílászáró tisztításhoz javasolt langyos vizes – enyhén mosószeres – lemosás. Makacs, olajos, zsíros szennyeződések eltávolításához aromás hígítószerek alkalmazása. Tilos agresszív – a PVC-t oldó vagy duzzasztó hatású – vegyszerek, dörzsölő hatású tisztítószerek és éles eszközök (pl. kés, penge, drótkefe) használata!
Nyíló erkélyajtó és ablak
Kizárólag oldal irányba nyílnak a szárnyai, tetszőlegesen választható melyik irányba.
Nyitásirány
Ajtók és ablakok esetében ez lehet jobbos, vagy balos.
A nyitásirány meghatározásánál a legfontosabb szempont, hogy minden esetben azon az oldalon álljunk (külső vagy belső) ahol a pántok találhatóak! A pántok oldal elhelyezése határozza meg az irányát!
Jobbos nyitásirány, ha bentről tekintjük meg az ablakot, a jobb oldalon találhatóak a nyílászáró pántjai, baloldalon a kilincs.
Balos nyitásirány a jobbos ellentéte, tehát az ablak jobb oldalán található a kilincs, és a bal oldalán a pántok.
Ha egy nyílászáró kifelé nyílik, akkor kintről szemlélve a pántokat egykönnyen eldönthetjük nyitásirányát.
Fölmerülhet a kérdés, hogy egy kétszárnyú nyílászáró esetében hogyan állapíthatjuk meg a nyitásirányt. Ilyenkor mindig az először nyíló (fő)szárnyat kell megfigyelni, belülről. Ha jobb oldalra esik, jobbos, ha baloldalra – értelemszerűen – balos. Ha kifele nyílik a nyílászáró, kívülről ugyanígy kell meghatározni.
Önműködő küszöb mind bejárati ajtóknál, mind pedig beltéri ajtóknál is alkalmazható, a műanyagból készült ajtó alsó hányadába építik be. A küszöb leereszkedik, amikor becsukják az ajtót, amikor kinyitják, felmegy.
Pánttakaró
A nyílászáró pántjainak az eltakarását valósítják meg. Anyagát tekintve a réz vagy több színű műanyag áll a rendelkezésünkre.
Parapet magasság
A beépített nyílászáró alatt elhelyezkedő falazat hossza és magassága.
Párkánymarás
Az ablak tokja alól eltávolított rész, amely alkalmassá válik a kint és benti ablakpárkány behelyezésére.
Pipapánt
Inkább régebbi időkhöz köthető a használata, a vasalást szolgálta fa ajtók esetében.
PUR-hab
Ajtók, ablakok beépítésénél nyúlnak hozzá, a fal és a tokszerkezet között képez kapcsolatot, a nyílászáró stabilitását, és hőszigetelő képességét növeli.
Redőny
A nyílászáró külső oldalán találjuk meg ezt az árnyékoló szerkezetet, ami megvédi az ajtót, ablakot az időjárás okozta gondoktól, feladata lehet még a hőtartás illetve a betörésvédelem is. Több típusa van, készülhet alumíniumból, fából és műanyagból.
Három fajtája van, külső, belső tokos redőny és a vakolható tokos redőny.
Rejtett vasalat
Csak a kilincs az, amit láthatunk az ablakon, ha ezt a megoldást választjuk. A nyílászáró belsejében található vasalat nem lesz látható.
Résszellőző
Olyan kiegészítő elem, amely a nyílászáróknál a vasalatok kiegészítő részeként játszik szerepet. Lehetőséget biztosít arra, hogy az ablak szárnyait néhány mm-re nyitva tudjuk hagyni. Előnyös lehet bizonyos esetekben, ha az ablak nyitva van, így folyamatos szellőzés valósulhat meg.
Reluxa
Olyan árnyékoló, ami az ablak vagy ajtó belső oldalára szerelhető.
Soroló elem, oszlop
Az ajtó vagy ablak felépítésre szolgáló oszlop. Használatával egyszerre több nyílászáró kerülhet egymás mellé.
Spaletta
A zsalugáterhez hasonló a funkciója, de ellentétben azzal, szárnya tömör szerkezetű, amit sokszor különböző mintákkal tehetünk esztétikusabbá. A spaletta kombinálható a zsalugáterrel, komolyabb védelmet biztosítva nyílászáróinknak.
Szárnyosztó, tokosztó
Az ablakszerkezetek megosztására szolgáló elem.
Szárnytakaró
Leggyakrabban alumíniumból készítik, s az alsó vízszintes tokrészre van helyezve annak érdekében, hogy az időjárás káros hatásaival leginkább érintett ablakszárnyat megvédje az elhasználódástól.
Szellőző rács
Olyan fajta rács, amit beltéri ajtók alsó vagy a felső részbe építenek be.
Szerelőfül
Az ajtó, ablak oldalára csavarral rögzíthető elem, amit a nyílászáró beépítésekor használunk, ezzel tudjuk elhelyezni a falban.
Szilikon
Komoly szerepet játszik a hő-illetve a hangszigetelésben, továbbá a külső csapadék belső szerkezetbe való bekerülését is megakadályozza. Az ajtó keretébe kerülő üveg beékelése esetén használják.
Takaróléc
A nyílászáró és a fal közötti kis rést takarják el a segítségével.
Távnyitó
A magasabban található nyílászáró esetén lehet szükséges
Távtartó
Ez egy fém vagy műanyag peremzáró, amit a fa ablakok, fa ajtók esetén a többrétegű üveg rögzítéséhez használnak.
Tetőtéri ablak
Olyan ablak, amely a ház tetejével egy síkban beépíthető. Tetősík ablaknak is nevezik.
Tokosztó
A tokba kerül és azzal, hogy megosztja a szisztémát alkalmassá teszi több ablak vagy ajtó befogadására.
Tokrögzítő csavar
Ez az elem is a nyílászárók beépítésénél használatos, itt nincs szükség tiplire, előfúrás esetén könnyen elvégezhetjük a beépítést.
Toktoldás vagy szélesítés
Arra szolgál, hogy szélesítsék és magasítsák vele a nyílászáró tokját. Az ablak és az erkély ajtaja ennek az elemnek a közreműködésével válik alkalmassá, hogy külső redőnyt építsenek rá.
Tolópajzs
Bejárati ajtók esetén a görgős záraknál használják, a kilincset váltja fel.
Tömítő profil
A fa nyílászáróban két helyre kerül a gumiból készült profil, a szárny falcában találjuk meg ezt a rugalmas anyagot, van falc tömítés, és peremtömítés.
Utólagos szigetelés
Ha egy ajtó, ablak éveket szolgált, gyakran előfordul, hogy nem jól záródik, ilyenkor a tok- vagy szárnyszerkezetbe építünk be egy gumiból készült tömítést.
Valós osztás
Olyan osztás, amit az ajtó és ablak-szárnyakba raknak. Az így létrejövő szárny két vagy több mezőt alkot ennek segítségével.
Vasalat
A nyílászárók ki-be nyitását teszi lehetővé. Ajtók, ablakok akadálymentes nyitásáért és tökéletes záródásért felelnek a több ponton alkalmazott vasalatok. Léteznek normál, alap-biztonsági és fokozott biztonsági vasalatok.
Vászonból készült roló
Anyaga lehet szimplán napháló, vagy reflexiós, alumínium pigmentált (ezeket tetőablakok esetén használják) fényzáró, fényáteresztő. Szintén az ablak belsejére helyezik fel.
Véséssel vagy marással létrehozott kazetta
Bejárati ajtók vagy beltéri ajtók része. A nyílászáró markánsabbá tételében játszik szerepet, tömör szerkezetével. Valamint a kültéri ajtókban gyártott betétek elemei közé hőszigetelő anyagot építenek be, amivel hatékonyabbá teszik a nyílászáró hőszigetelését.
WC-zár szerkezet
Beltéri ajtók esetében alkalmazzák, mint zárszerkezet. Az ajtó belső részén elhelyezkedő elemmel lehet bezárni az ajtót. A leggyakrabban mellék helységek ajtajára szerelik fel.
Zsalugáter
A fából készült nyílászáró külső részén elhelyezett passzív árnyékoló. Szerepe nyáron a meleg távol tartása, a nyílászáró védelme. Minden nyílászáró alkalmas arra, hogy zsalugátert szereljenek rá.
Székhely
Telephely
Telefon
+36 70 638 60 79
Gregor László
Ügyvezető igazgató
Telefon
+36 70 639 3075
Lukácsi Szilvia
Kereskedelmi és értékesítési asszisztens
Telephely
Telefon
+36 70 639 3075
Lukácsi Szilvia
Kereskedelmi és értékesítési asszisztens
Forduljon hozzánk bizalommal!
© 2021 GL Fatelep Kft. | Minden jog fenntartva.